Magyar | English

 

 

Bársony István építészÜdvözlöm! Bársony István okleveles építészmérnök vagyok. Mérnöki tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetemen folytattam. 2002. nyarától a legkülönbözőbb volumenű építészeti, belsőépítészeti és tervpályázati projektekben vettem részt projektvezetőként, tervezőtársként,  és önállóan. Szakmai tudásom fejlődéséhez a folyamatos továbbképzések mellett, tehetséges építész és szakági tervező munkatársaim, kivitelező szakemberek segítettek, segítenek hozzá. Ösztönzőleg hatnak rám utazásaim, külföldi szakmai tapasztalataim, valamint a kortárs képzőművészet területén folytatott aktív tevékenységem. Projektjeinknél kiemelten fontosnak tartjuk és egyben célunk is, hogy a különböző művészeti ágak és az építészet, mint a teremtett környezetünk, kultúránk diverzitásának jelenségei minél teljesebb módon váljanak hétköznjaink részévé.

A Bársony Építész Stúdió 2009-es megalapításától egy kiváló tervezőkből álló csapattal valósítjuk meg tervezési feladatainkat. Munkánk során a rugalmas, nyitott gondolkodással a funkció, esztétika és környezet harmóniájának megteremtése mellett a minden részletre kiterjedő komplexitás létrehozása a célunk. Ügyfélközpontú mérnöki szolgáltatásaink minőségét átfogó és folyamatosan fejlesztett szakmai ismereteinkkel, hatékonyságát gördülékeny kommunikációval garantáljuk. Dinamikusan bővülő ügyfélkörünk, hosszú évek óta mellettünk kitartó megbízóink, felkészült szakági tervezőink valamint együttműködő kivitelező szakemberek megbízhatóságunk zálogai.  Minőségi tervezői tevékenységünket, megvalósult épületeinket több szakmai és közönségdíjjal is elismerték. Honlapunkon sokoldalú tervezői tevékenységünket, megvalósult munkáink válogatását  mutatjuk be.

 

 

 

LTERVEZÉSI PROFILL


.

  • Lakó, kereskedelmi, ipari és középületek ÉPÍTÉSZETI  &  BELSŐÉPÍTÉSZETI  tervezése
  • Műszaki megoldások a koncepciótól a kiviteli tervekig
  • Műemlékrekonstrukciók tervezése
  • Építészeti / belsőépítészeti látványtervek, színtervek készítése
  • Építészeti / belsőépítészeti szaktanácsadás
  • Hatósági / szakhatósági ügyintézés
  • Projektfelügyelet az ötlettől a megvalósításig
  • Ingatlanok állapotfelmérése / értékbecslése

.

.

Bársony Építész Stúdió

 

 

.

LSTÚDIÓVEZETŐL


.

Bársony István  -  okleveles építészmérnök  /  művészeti kurátor

.

 

Munkatapasztalat:

 

Elsimerések:

 

Kortársművészeti kurátori tevékenység:

 

Tagságok:

 

..

LSTÚDIÓ & MUNKATÁRSAKL


.

Bársony Építész Stúdió

.

V. Nagy Zoltán   /  okleveles építőmérnök, tartószerkezeti tervező

Petrás Erzsébet  /  okleveles építőmérnök, tartószerkezeti tervező

Pavlics György  /  épületgépész vezető tervező

Tóth András  /  elektromos vezető tervező

Salgó Borbála  /  okleveles tájépítészmérnök

Marcinkovics András  /  úttervező mérnök

 

Stúdiónk tervezői felelősségbiztosítással rendelkezik!

 

Bársony Építész Stúdió

 

-

.

 

LPUBLIKÁCIÓK / LINKEKL


.


 

 

.

Bársony Építész Stúdió

 

 

.

 

LREFERENCIA - LISTAL


.

.

 

2017

  • Villaépület kiviteli tervei / Telki

  • Kozmetikai szalon belsőépítészeti tervei / Újlipótváros

  • Újépítésű családi ház kiviteli tervei / Óbuda

  • Holokauszt emlékmű terve / Zugló

  • Újépítésű családi ház kiviteli tervei / Pesthidegkút

  • Újépítésű családi ház kiviteli tervei / Sóskút

  • Magánlakás átalakítási tervei  / Budapest - Erzsébetváros

  • Lakóépület átalakítási-bővítési tervei / Biatorbágy

  • Garzonlakás belsőépítészeti tervei  / Budapest - Ligetváros

  • Bauhaus lakás belsőépítészeti tervei  / Budapest - Rózsadomb

  • Lakóépület átalakítási tervei / Budapest - Mátyáshegy

 

2016

  • Újépítésű családi ház koncepció-tervei / Sóskút

  • Újépítésű családi ház tervei / Üröm

  • Lakóépület átalakítási-bővítési tervei / Budapest - Budafok

  • 5 lakásos társasház koncepcióterve / Budapest - Orbánhegy

  • Családi ház építészeti tervei / Máriamakk

  • Magánlakás felmérési terve / Budapest - Lipótváros

  • Lakóépület koncepciótervei / Vác-Belváros

  • Tetőtérbeépítés tervei / Budapest-Zugló

  • Lakóépület átalakítási-belsőépítészeti tervei / Nagytétény

  • Építész Stúdió belsőépítészete / Budapest - Ferencváros

  • Családi ház terve / Szentendre - Pismány

  • Újépítésű nyaralóépület terve / Almádi

  • Családi ház kiviteli generáltervei / Etyek

  • Nyaralóépület átalakítási-belsőépítészeti tervezése / Akarattya

  • Családi ház bővítési tervei / Pestszentlőrinc

  • Landmark szobor terve / Kreinbacher-borbirtok / Somlóvásárhely

  • Iroda-lakás funkcióváltási tervei / Budapest - Ligetváros

 

2015

  • Családi ház koncepcióterve / Etyek

  • Emlékműterv az 1956-os forradalomra (Közönségdíj) / Budapest - Újbuda

  • Családi ház engedélyterve / Szentendre - Pismány

  • Tetőtéri lakások terve  / Budapest - Váralja

  • 26 lakásos társasház koncepcióterve / Budapest - Erzsébetváros

  • Ford  autószalon koncepcióterve meglévő raktárépület átalakításával / Budafok

  • Magánlakás átalakítási-belsőépítészeti tervei /  Budapest – Ferencváros

  • Villaépület  engedélyes és kiviteli tervei / Szentendre

  • Magánlakás átalakítási-belsőépítészeti tervei /  Budapest – Széphalom

  • Fodrászszalon terve / Budapest - Újlipótváros

  • Nyaraló átalakítási tervei / Tihany - Óvár

  • Iroda átalakítási tervei vendégszállássá / Budapest - Belváros

  • Lakóépület bővítési tervei / Budapest - Gazdagrét

  • Villaépület kiviteli tervei /  Dunakeszi – Duna part

  • Magánlakás felmérési terve / Budapest - Belváros

  • Társasházi tetőtér beépítési vizsgálata / Budapest - Belváros

  • Családi ház koncepcióterve / Szentendre  – Sztaravoda

  • Villaépület átalakítási és belsőépítészeti tervezése / Budapest – Rózsadomb

 

2014

  • Építészeti-művészeti installáció a Holokauszt 70. Emlékévre / Budapest - Klauzál tér

  • Családi ház komplett átalakításához tanácsadói asszisztencia / Rákosszentmihály

  • Villaépület engedélyes tervei /  Dunakeszi – Duna part 

  • Magánlakás belsőépítészeti tervezése / Budapest – Pasarét

  • Új tető és tetőtér tervezése / Budapest - Pálvölgy

  • Társasház terve hat lakással a Sasad hegyoldalon / Budapest - Gazdagrét

  • Magánlakás belsőépítészeti tervezése / Budapest – Lipótváros

  • Családi ház koncepció és engedélyterve / Szada

  • Családi ház bővítési, átalakítási terve / Budapest - Pestszentlőrinc

  • Beépítendő tetőterek felmérési tervei / Budapest - Váralja

  • Magánlakás felmérési terve / Budapest - Újpest

  • Lakóépület átalakítási engedélyes és kiviteli terve / Budapest-Kispest

  • Villaépület kiviteli terve / Budakeszi - János-hegy

  • Nyaraló bővítési terve / Balatonkenese

 

2013

  • Magánlakás belsőépítészeti tervezése / Budapest – Németvölgy

  • Chanukia – kültéri mécstartó terve / Budapest - Nyugati tér

  • Villaépület koncepció és engedélyterve / Budakeszi - János-hegy

  • Ikerház tervezése meglévő bővítésével / Budapest - Újpest

  • Magánlakás belsőépítészeti tervei / Budapest - Vizafogó

  • Parasztház átalakítási tervei / Cserhátszentiván : Görbeország vendégház

  • Szervita tér meghívásos tervpályázata / Budapest - Belváros

  • Családi ház tetőtér bővítési, átalakítási tervei / Budapest - Csillaghegy

  • Villaépület belsőépítészeti áttervezése / Budapest - Kelenvölgy

  • Termesztői központ engedélyezési terve / Szentendre - Kőhegy

 

2012

  • Villalakás és tetőtér építészeti, belsőépítészeti tervei / Budapest - Rózsadomb

  • Nyaraló bővítési terve / Balatonkenese

  • Műterem terve / Budapest - Sashalom
  • Padlástéri műterem és lakás tervei / Budapest-Váralja
  • Üzlethelyiség belsőépítészeti tervei / Győr : U-Style
  • Villaépület belsőépítészeti kiviteli tervei / Sződliget
  • Villaépület belsőépítészeti tervei / Budapest - Sas-hegy
  • Családi ház   átalakítási tervei / Nagykovácsi
  • Mezőgazdasági birtokközpont engedélyezési terve / Szentendre - Kőhegy

 

2011

  • Hotel Pest belsőépítészeti tervei / Budapest-Belváros
  • Villaépület belsőépítészeti kiviteli terve / Budapest-Svábhegy
  • Családi ház engedélyezési és kiviteli terve / Budaörs
  • Villaépület belsőépítészeti terve / Budapest – Mártonhegy 
  • Szépségszalon belsőépítészeti kiviteli tervei / Ajka
  • Penthouse belsőépítészeti kiviteli terve / Budapest – Tabán
  • Kogart Múzeum kiviteli terve / Tihany : KOGART Múzeum
  • Pálosok tere városépítészeti pályázati terve / Sopronbánfalva
  • Családi ház koncepcióterve / Vác – Törökhegy
  • Családi ház engedélyezési terve / Szentendre – Belváros
  • Lakás-átalakítás koncepcióterve / Budapest – Váralja
  • Penthouse koncepcióterve / Budapest - Zugló

 

2010

  • Kogart Múzeum nyertes pályázati terve / Tihany : KOGART Múzeum
  • Kogart Múzeum engedélyezési terve / Tihany : KOGART Múzeum
  • Villaépület engedélyezési terve / Vác - Belváros
  • Wahorn András műtermének terve / Mezőszemere
  • Családi ház engedélyezési terve / Budapest – Csillaghegy
  • Családi ház engedélyezési terve / Vác - Deákvár
  • Családi-ikerház elvi engedélyezési terve / Szentendre - Kőhegy
  • Szépségszalon belsőépítészeti tervei / Újlipótváros: Heiszler Szalon
  • Kogart Ház fogadóterének átalakítási tervei / Budapest : Kogart Ház
  • Bánfalvi Meditációs Központ belsőépítészeti, bútortervezése / Sopron: Bánfalvi Kolostor
  • Duplex lakás és műterem belsőépítészeti engedélyezési terve / Budapest-Váralja
  • Penthouse lakás engedélyezési terve / Budapest – Tabán
  • Kheiron étterem belsőépítészeti terve / Budapest – Belváros : Kheiron Étterem
  • Társasház koncepcióterve / Budapest - Rózsadomb

 

2009

  • Kogart Galéria belsőépítészeti tervei / Budapest : Kogart Galéria
  • Csernus emlékszoba egyedi világítástervei / Budapest : Kogart Galéria
  • Kogart Étterem belsőépítészeti tervei / Budapest
  • Családi ház és gazdasági épület engedélyezési terve / Szentendre
  • Kiállítási pavilon és arculat terve Microsensor Kft. számára / Budapest
  • Épületfelmérés , 10 emeletes lakóház / Budapest-Óbuda
  • Villaépület homlokzati terve / Budapest – Rózsadomb
  • Kubai menekültek múzeumának pályázati terve / Miami Beach-USA
  • Velence Korzó strandkomplexum és közösségi ház kiviteli tervei / Velence

 

2008

  • Velence Korzó strandkomplexum engedélyezési tervei / Velence: Velence korzó
  • Auchan áruház vizesblokkjainak átalakításának kiviteli tervei / Budaörs
  • Apartman Hotel pályázati terve / Balatonszemes
  • Szórakoztató élménypark ötletpályázati terve / Velencei-tó
  • Hotel Füred átalakításának engedélyezési tervei / Balatonfüred
  • Multibrand (KIA) autószalon kiviteli terve / Fót : KIA autószalon
  • Multibrand (KIA) autószalon engedélyezési terve / Fót: KIA autószalon
  • Shopcentrum-bevásárlóközpont koncepcióterve / Veszprém
  • Apartam Hotel engedélyezési, belsőépítészeti részlettervei / Érd
  • Proxensor mikroelektronikai gyár és irodaház kiviteli terve / Budapest
  • Malkovich Atelier - Kortárs közösségi műterem pályázati terve / Hollandia
  • Info Point pályázati terve, Torino UIA World-congress / Olaszország

 

2007

  • Műemlék épület felmérése Amsterdamban / Hollandia
  • Meditációs központ pályázati terve Dordrecht városában / Hollandia
  • Nyaralóépület melléképületeinek és vendégház tervezése / Hollandia
  • Családi ház bővítésének terve / Hollandia
  • Amsterdami lakóház-tradíciók és kortárs törekvések tanulmánya / Hollandia
  • Proxensor mikroelektronikai gyár és irodaház engedélyezési terve / Budapest
  • Proxensor mikroelektronikai gyár és irodaház nyertes pályázati terve / Budapest
  • Opel autószalon bővítési engedélyezési terve / Szekszárd
  • Családi ház átalakítási engedélyezési terve / Budakeszi
  • Fersint alkatrészgyártó üzem engedélyezési terve / Szentgotthárd

 

2006

  • General Motors multibrand autószalon kiviteli terve / Székesfehérvár
  • General Motors multibrand autószalon engedélyezési terve / Székesfehérvár
  • Benaco kereskedelmi és karbantartó épület engedélyezési terve / Budapest
  • Lakás és bútor-tervek / Budapest - Mór u. / Szent László u. / Jókai tér
  • Lakás átalakítás belsőépítészeti terve / Budapest - Pasarét
  • Kisebb családi házak engedélyezési terve / Pest Megye
  • Lakatos és asztalos konszignációk, részlettervek (Autószalon/Társasházak)

 

2005

  • Irodaépület felmérése / Budapest, Tölgyfa utca
  • Kisebb családi házak engedélyezési terve / Pest Megyében
  • Összekötő épület engedélyezési terve, Extrém Sport Center / Budapest
  • Családi ház kiviteli terve / Nagykovácsi
  • Lakás és bútor-tervek / Budapest - Pasarét
  • Óbuda lakópark részlettervei / Budapest - Óbuda
  • Lakatos és asztalos konszignációk, részlettervek (Autószalon, Társasház) / HU
  • Látványtervek (Autószalon, Társasház) / HU

 

2004

  • Társasház épületfelmérése / Budapest - Terézváros
  • Kisebb családi házak engedélyezési terve / Pest Megyében
  • Étterem és családi ház engedélyezési terve /, Diósd
  • Óbuda lakópark részlettervei / Budapest - Óbuda
  • Lakatos és asztalos konszignációk, részlettervek (Autószalonok/Társasházak)
  • Látványtervek (Autószalonok, Társasház, Családi házak) / HU

 

2003

  • Kisebb családi házak engedélyezési terve / Pest Megyében
  • Lakatos és asztalos konszignációk, részlettervek (Autószalonok/Társasházak)
  • Látványtervek (Autószalonok, Társasház, Családi házak) / HU

 

2002

  • Kisebb családi házak engedélyezési terve / Pest Megyében
  • Lakatos és asztalos konszignációk, részlettervek (Autószalonok/Társasházak)
  • Látványtervek (Autószalonok, Társasház, Családi házak) / HU

 

Bársony Építész Stúdió

 

© 2009 Minden jog fenntartva